2023. október 3.
Idén tizenkilencedik alkalommal került megrendezésre a VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Háza szervezésében szeptember 22-24. között a három napos vasútmodell kiállítás. Az első napon (pénteken) a megnyitót követően, melyen részt vettek városi és vasúti vezetőink is (Mondi Miklós, a Pályavasúti Területi Igazgató, Herczeg Tamás, Országgyűlési Képviselő, Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, Kucseráné Szabó Mária, a VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Ház Intézményvezetője) elsősorban az óvodás és iskolás csoportokat vártuk. A megnyitó színfoltját a Békéscsabai Mazsorett Táncegyüttes szóló táncosa nyújtotta. Minden évben nagy izgalommal érkeznek a legkisebbek a megye különböző településeiről is.
Idén Csorvásról és Mezőberényből is érkeztek óvodás csoportok, Békéscsabáról pedig több általános iskola képviseltette magát.
Idén a Kandó Kálmán Vasútmodellező Klub, akik ebben az évben ünnepelték fennállásuk 45. évfordulóját, a Kandó Kálmán Vasútmodellező Egyesület, a Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület (HEXVAVE) Debrecenből, Forintos Marcell és csapata Budapestről, Raáb Donát Tatabányáról, a Baross Gábor Oktatási Központ mozdonyszimulátora -melyet természetesen ki lehetett próbálni- növelte a kiállítás színvonalát. Idén is támogatta „Bütyköldénket” a VIESSMANN Modellgyártó Kft., vasútmodell termékek, kiegészítők vásárát biztosította Rácz Csaba a Buda-Kadem Kft. képviseletében és régi ismerősként üdvözölhettük újra az Indóház Magazint. Ebben az évben ünnepli 25. évfordulóját a békéscsabai telephelyű Alföldi Kerti Gazdasági Vasút (AKGV), mely a Művelődési Ház épülete előtt téglagyári kocsikkal és a nagyterem színpadán relikviák bemutatásával gazdagította a programunkat.
Kiállításunk legvonzóbb betétprogramja a szombati „Mozdonysimogató” volt.
A szombati Mozdonyparádé létrejöttét a MÁV-Start Zrt. és a MÁV Zrt. Szegedi Igazgatóság Békéscsabai Pályafenntartási Szakasza segítette. A békéscsabai vasútállomás raktári rakodó vágányain erre az alkalomra felsorakozott mozdonyok (2103-as retro festésű Csörgő, 194-es retro festésű Szergej, 231-es Remot-Dacia, 114-es Szili, 005-ös matricás Taurus, 1005-ös Kacsa, 778-as Bzx kocsi), vasúti járművek (1316-os TVGdh és a 029-es UDJ pályafenntartási jármű), sínfűrészelés és kézihajtánypálya várták az érdeklődőket. A nagyvasúti bemutató mindig sok vendéget vonz: főleg családokat, gyerekeket és sok vasút iránt érdeklődőt. Idén is lehetőség volt a fűtőház látogatására 380-as Bz motorkocsival, amely külön menetrend szerint közlekedett 10 és 15 óra között, óránként. A megnyitón a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar zenével köszöntötte a látogatókat.
A galéria a képre kattintva nyílik meg!
2023. szeptember 8.
Társasjáték nap a Vasutasban!
2023. szeptember 23. 9:00 - 21:00
A MARS TERRAFORMÁLÁSA Békés vármegyei bajnokság 10 órától a Társasjátékos Kupa sorozat keretében.
Gémer-, családi-, stratégiai-, logikai-, parti és gyerek-társasjátékok egésznap.
VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Háza
Békéscsaba, Andrássy út 79-81.
www.bcsvmh.hu | vasutas@bcsvmh.hu | 66/322-240 | facebook.com/vasutas.muvhaz.bcs
A belépés díjtalan!
2023. augusztus 30.
2023. szeptember 9. 9:00-12:00
Baba- és gyerekruhák, cipők, játékok, könyvek egy helyen!
Asztalok:
80x80cm: 1200 Ft
200x80cm: 1800 Ft
Ruhaállvány hely: 500 Ft
Biliárd asztal: 3600 Ft
Asztal- és helyfoglalás regisztrációhoz kötött! Regisztrálni 2023. szeptember 7-ig lehet az alábbi e-mail címen: vasutas@bcsvmh.hu
Helyszín:
Vasutas Művelődési Ház
Békéscsaba, Andrássy út 79-81.
vasutas@bcsvmh.hu www.bcsvmh.hu facebook.com/vasutas.muvhaz.bcs