Békéscsabáért és a Vasutas Kultúráért!
2018. április 19.
A nagykanizsai VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Fafaragó szakköre idén ünnepli fennállásának huszonhetedik évét. 2018. április 11-én a válogatott munkáikból nyílt kiállítás a békéscsabai Vasutas Művelődési Házban, amely május 8-ig díjmentesen látogatható. A vendégeket köszöntötte Mohácsiné Szeverényi Ágnes intézményvezető, a kiállítást megnyitotta Széll János, etnográfus, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnökségi tagja. Az alkotásokat elkísérte Csávás Csaba szakkörvezető, Gombos Gyula, Domaföldi Tibor szakköri tagok és Kámánné Szép Terézia intézményvezető. Közreműködött a Tabán Táncegyüttes képviseletében Balázs Viola és Nagy László. A kiállítás a Vasutas Amatőr Művészeti Együttesek Fesztiválja (VAMF) programsorozat része. A program megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. (ide kattintva facebook galéria nyílik meg)
2018. április 11.
Volt egyszer egy Magyarpalatkai banda Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy közösség, amely Románia földjén Kolozs megyében fekszik még a mai napig is. Magyarpalatka a szóban forgó vegyes lakosságú, nagy zenei hagyományokat ápoló falu. Itt élnek a táncházmozgalom egyik legismertebb, a mai napig is aktív vonószenekarának, a Magyarpalatkai bandának a tagjai. Megalakulásuk korai időszakában háromtagúak voltak, hegedű-brácsa-bőgő felállásban zenéltek. A 60-as évek környékén tértek át az ötfős felállásra, amit a hegedű és a brácsa megkettőzésével hoztak létre. Tegnap este április 11-én 19 órától minden arra térő vendéget az utcára kiszűrődő ízes dallamok rengeteg embert vonzott a VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára nagytermébe. Itt zenélt nekünk a Mezőségről érkező Magyarpalatkai Banda. A Táncház házigazdája a Tabán Táncegyüttes vezető koreográfusa Farkas Tamás, Örökös Aranysarkantyús táncosa a Népművészet Ifjú Mestere vezette. Visszajelzések alapján aki részt vett az esti hagyományőrző mulatságon feltöltődve mehetett ki Békéscsaba utcáira. Tánc, zene, jó hangulat, hagyomány, népművészet soha nem megy ki a divatból! Ezt bizonyította ez az este, melyért köszönet a Magyarpalatkai Bandának, a Tabán Táncegyüttesnek, Farkas Tamásnak, s a VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtárának.   Csiffáry Zsuzsanna kulturális szervező (ide kattintva facebook galéria nyílik meg)
2018. április 7.
A 70 éves Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar nyílt próbája 2018. április 12. (csütörtök ) 18 óra Ezen a napon az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a zenekari műhelymunkába. Helyszín: VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára 5600 Békéscsaba, Andrássy út 79-81. Elérhetőségek: www.bcsvmh.hu | vasutas@bcsvmh.hu 66/322-240 | facebook.com/vasutas.muvhaz.bcs A belépés díjtalan! A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! A program a Vasutas Amatőr Művészeti Együttesek Fesztiválja (VAMF) része.
2018. április 7.
VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház, Nagykanizsa, Fafaragó Szakkörének kiállítása 2018. április 11 - május 8.   A kiállítást megnyitja: Széll János etnográfus, fafaragó népi iparművész Közreműködnek: a Tabán Táncegyüttes szólistái Megnyitó: április 11. (szerda) 17 óra Helyszín: VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára 5600 Békéscsaba, Andrássy út 79-81.   Elérhetőségek: www.bcsvmh.hu | vasutas@bcsvmh.hu 66/322-240 | facebook.com/vasutas.muvhaz.bcs A belépés díjtalan! A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! A program a Vasutas Amatőr Művészeti Együttesek Fesztiválja (VAMF) része.
2018. április 3.
40 éves a Kandó Kálmán Vasútmodellező Klub - Jubileumi ünnepség a Vasutasban Minden egykori és jelenlegi tagot szeretettel várunk 2018. április 13-án.  A klub vezetője, Drienyovszki György 14 órától 17 óráig nyílt szakköri foglalkozást tart az érdeklődők részére. Az egykori és a jelenlegi klubéletet film- és fényképvetítés mutatja be. Az ünnepélyes köszöntésre 18 órakor kerül sor. Köszöntőt mondanak: Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármestere Meszesán László állomásfőnök, MÁV Zrt, Békéscsaba állomás Garantált a jó hangulat, étel-ital és természetesen a születésnapi torta! A jubileumi ünnepségen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát a vasutas@bcsvmh.hu címen jelezze 2018. április 5-ig! Az esemény helyszíne: VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára 5600 Békéscsaba, Andrássy út 79-81. A klub nevében Mohácsiné Szeverényi Ágnes intézményvezető Elérhetőségek: 66/322-240 | vasutas@bcsvmh.hu www.bcsvmh.hu | facebook.com/vasutas.muvhaz.bcs (facebook esemény)
2018. április 3.
Kiállítás Berényi Nagy Péter válogatott meseillusztrációiból Megtekinthető: 2018. április 7- 30. Csodás figurák mesélnek régmúlt, avagy mostani gyermekkorunkról!
2018. március 23.
TÁNCHÁZ a Vasutasban A Magyarpalatkai Banda Békéscsabán 2018. április 10. (kedd) 19:00 A VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes jóvoltából láthatjuk vendégül a Mezőségről érkező Magyarpalatkai Bandát. Táncházvezető: Farkas Tamás, Örökös Aranysarkantyús táncos, a Népművészet Ifjú Mestere Helyszín: VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára 5600 Békéscsaba, Andrássy út 79-81. Elérhetőségek: 66/322-240 | www.bcsvmh.hu facebook.com/vasutas.muvhaz.bcs | vasutas@bcsvmh.hu Belépő: 300 Ft
2018. március 23.
„Napi morzsa”  a foltvarrás művészetéről Látva a Csabai-Szorgos-Foltosok munkáit elgondolkodtam valamin. Mikor főzéshez készülődök, s el is készítem az ételt, nagy megelégedéssel tölt el, ha még egyéb tennivalók mellett a finom és díszes desszertre is jut időm. Sokszor ez is feladja a leckét, mert ugye elkészíteni, létrehozni valamit nem annyira egyszerű. A foltvarró kiállítás, ( mint oly sok művészeti ág) újra és újra lenyűgöz, akárhányszor nézem meg. Nem volt ez másképp tegnap, ma ,s valószínű holnap, s hetek múlva is így lesz.  Hiszen a foltvarrás művészetére nem kell keresni a szavakat, magyarázatot, mert a színek, technikai megoldások önmagukért beszélnek.   Cs. Zs.