MÁV Hazánk Énekkar - Szeged

 Korosztály: 16 évtől – 99 évig

Az énekkar Szegeden működik. Jelenlegi létszáma 42 fő. Az énekkarba várunk minden énekelni vágyó fiatalt és idősebbet egyaránt!

Próbák hetente egyszer.

Vezető, karmester: Varjasi Gyula
Titkár: Halász Jánosné
Kórustitkár: 06/30-3684933

Az énekkar története, tevékenysége

A szegedi vasutasok énekkarát 1889-ben alapították, Hazánk Dal- és Olvasókör néven. Létrehozói a MÁV Szeged-Rókus főműhelyének dolgozói voltak. Az énekkar 2009-ben ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját.

Az első jelentős szereplés 1898-ban volt, s ebben az évben avatta fel saját zászlaját is a férfikar. A második világháború alatt is számtalan szereplésük volt. Hangversenyeztek a Felvidéken, Bácskában. A legnagyobb sikert 1948-ban aratták: a centenáriumi országos kórusversenyen 3. díjat nyertek. Ebben az évben a kórus vegyes karrá alakult.

1957 januárjában pályázat útján Erdős János lett az énekkar karnagya, aki ezt a pozíciót - kisebb megszakításokkal – 50 éven át töltötte be. A kórusok országos minősítésén több alkalommal "Aranykoszorú" fokozatot ért el, majd "Fesztiválkórus" címet nyert. 1989-ben "Kiváló Együttes" kitüntetést kapott, míg 1997-ben országos minősítésen a "Hangversenykórus" címet érdemelte ki a 40 fős kar.

Az énekkar Szeged város zenei életében is jelentős részt vállal (Bárdos, Kodály jubileumok, Daloló Nap, Egyházi Napok), állandó közreműködője a KÓTA által szervezett ünnepi hangversenyeknek. Évek óta fellép a budapesti múzeumokban rendezett délelőtti hangversenyeken. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatai alakultak ki, pl.: Németországban, Olaszországban, Romániában. Működésükhöz szükséges helyiséget intézményünk bérli Szegeden.

A zenekar karmestere 2007 szeptembere óta Varjasi Gyula, zongorakísérője dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet.